Microsoft Innovációs Különdíj 2021

A Microsoft Innovációs Különdíj bírái a legtöbb jelölést kapott pályaművek közül a Romani Design és a Wavemaker (valamint az Umbrella Kreatív Műhely) „Green Look” kampányának ítélték oda az elismerést. A különdíj-zsűri indoklása szerint „A nyertes az elmúlt időszakban előtérbe került virtuális térben valósított meg olyan újszerű, úttörő megoldást az új technológia használatával, remek helyzetfelismeréssel úgy, hogy a kreativitás sem szorult háttérbe, sőt ezzel egy apróságnak tűnő lehetőséget használtak ki maximálisan. Kiváló piaci insight, termékismeret, kreatív marketing – ez volt a siker titka. A zsűri kiemelendőnek tartotta ugyanakkor egy másik jelölt, a Decathlon - Wavemaker Klasszikus médiumokat nem tartalmazó kampányok / Adatvezérelt marketing kategóriába benyújtott „Meteo – időjárás jelentéshez kapcsolt termékajánlat” pályaművét, melyben az aktuális trendekre hangolt, nagyon tudatos, racionális, jövőbe mutató megoldást mutattak be, egy igazi marketing mesterművet. (A Microsoft Innovációs Különdíj független elismerés, elkülönül a hagyományos Effie díjaktól, az új infokommunikációs technológia innovatív, úttörő használatával megvalósított megoldások ösztönzésére hozta létre a Microsoft Magyarország és az Effie Hungary 2019-ben.)

Eseménynaptár

Útmutató nevezőknek:

Villámár:
Június 8. csütörtök 12.00-ig

Nevezési határidők:
I. 2023. június 8. csütörtök 13:00 tól július 2. vasárnap 00:00-ig
II. 2023. július 3. hétfőtől július 30. vasárnap 00:00-ig
Extra
2023. július 31. hétfőtől augusztus 14. hétfő 18:00-ig

Végső módosítás a már lezárt nevezésben:
2023. augusztus 31. csütörtök 00:00-ig

Zsűrizés:
2023. szeptember
Részletek: Zsűrizés

Díjátadó:
2023. november vége

Főtámogatók:
httpool

Gálatámogató:

Együttműködő partnerek:
onbrands
onbrands
Digital hungary

Feliratkozás

Hírek, aktuális információk a 2023-as versenyről első kézből, elsők között.

AWARDING IDEAS THAT WORK ®
© Effie Worldwide, Inc. All Rights Reserved. Effie is a registered trademark / service mark of Effie Worldwide, Inc.
MAKSZ         IAA
X
Szöveg
X
Szöveg