A nevezési dokumentációban feltett kérdések megválaszolásakor színeket kizárólag az ábrákon és grafikonokon lehet használni.
Logók (csak a vonatkozó márkáé/hirdetőé), színek és képi elemek csak az ábrákon és a grafikonokon szerepelhetnek.
Ne jelenítse meg versenytársak logóját vagy munkáját! Ezeket sem a nevezési kérdésekre adott válaszokban, sem a kreatív anyagokban nem lehet feltüntetni.
Semmilyen ügynökség nevét ne adja meg a pályázati anyagban vagy a kreatív anyagokban, összefoglalóban.
Képernyőmentés feltüntetése (pl. Instagram, Tiktok st.) csak az Influencer kategóriába való nevezés dokumentációjában lehetséges, a hivatkozott adatok, számok igazolása céljából.
Minden kérdést válaszoljon meg! Ha egy kérdés nem alkalmazható a nevezés tárgyát képező aktivitásra, azt közvetlenül a kérdés alatt jelezze. Egy kérdést sem hagyhat megválaszolatlanul.
Vegye figyelembe a maximális szó- és karakterszámokat! A zsűri értékeli a tömörséget és a világos, átlátható, érthető bemutatást, fogalmazást. A szavak/karakterek számára vonatkozó konkrét korlátozások az adott kérdésnél találhatók.
Kreatív anyagok feltöltésének követelménye
Az alább megadott összes formai, időbeni, adatmennyiségi megkötések, paraméterek betartása kötelező eleme az érvényes pályázatnak!
A pályázó köteles a kreatív megvalósítás bemutatását kétféleképpen megtenni:
Egyes kulcsfontosságúnak tartott kreatív elemek csatolása külön is - max. 6, min. 2 (15 MB; .jpg formátum; nagy felbontásban)
1. Kreatív bemutató
A zsűritagok először a hatékonysági esettanulmány 4 fejezetét olvassák el, utána tekintik meg a pályamű kötelező mellékletét, a kreatív bemutatót, amely az ötlet megvalósítását illusztrálja. Tehát a zsűritagok ekkor már ismerik a célkitűzéseket, a stratégiát és az eredményeket, ezért a kreatív bemutatóban arra kíváncsiak, milyen formában találkoztak a magyarországi fogyasztók az ötlettel, az üzenettel. A kreatív bemutató nem az írásos pályamű, hatékonysági esettanulmány filmes változata! Olyan módon kell a zsűritagok elé tárni az egyes elemeket, ahogy a fogyasztó is találkozott velük! Sem eredmények, sem versenytársak logói, kreatív anyagai, sem ügynökség neve nem szerepelhetnek benne!
A kreatív bemutatóban megjelenített kreatív és kommunikációs elemeknek közvetlenül kapcsolódniuk kell a hatékonysági esettanulmányban meghatározott stratégiai célkitűzéshez és eredményekhez (3. és 4. pont), valamint médiastratégiához.
A kreatív bemutatóban nem kell megjeleníteni minden, kommunikációs érintkezési elemet, csak azokat, amelyeket lényegesnek ítél a pályamunka sikerének elérésében, és amelyeket az írásos pályamunkában is kiemelten említettek. Pontlevonás jár például azért, ha a nyomtatott hirdetések jelentőségét említik az írásos pályaműben, de nem mutatják be a kreatív bemutatóban. Hasonlóképpen pontlevonásra adhatnak okot azok a kreatív elemek, amelyek a kreatív bemutatóban megjelennek, de az írásos pályázati anyagban nem szerepelnek.
A kreatív bemutató hossza maximum 3 perc lehet, kivéve a Hosszú távú hatékonyság kategória, ahol –tekintettel a nevezhető speciális időintervallumra – 4 perc lehet.
A kreatív bemutató szerkesztése, pl. hangalámondás, felirat stb. használata engedélyezett, ha az segíti a pályaműben foglaltak jobb illusztrálását. A kreatív bemutatóban csak akkor alkalmazhatók szerkesztési effektek, ha azok nem akadályozzák a zsűrit annak felismerésében, hogy valójában milyen formában jelent meg az adott kreatív a piacon (pl. nem játszható le háttérzene a tv reklám bemutatása alatt, a reklámfilmet úgy kell megjeleníteni, ahogy az a fogyasztó látta).
A kreatív bemutatóban NEM szerepelhet:
Eredmény - beleértve a közösségi média lájkolóinak, követőinek stb. számát
Versenytárs logója, kreatív anyaga
Ügynökségi név, logó, ügynökség neve a feltöltött fájl nevében sem
Olyan zene/effekt/kép, amely megzavarhatja a zsűritagot abban, hogy egyértelmű legyen számára az eredeti kreatív megjelenési formája és annak hangja (ha ez releváns, pl. tv reklám, rádióreklám stb.)
A kreatív bemutatóban nem tüntethet fel olyan elemet, amelyekhez nem rendelkezik a megfelelő jogokkal.
A kreatív bemutatóban szerepelnie KELL:
A hatékonysági esettanulmányban említett integrált kommunikációs érintkezési pontok legalább egy teljes példája (print, rádió, web, OOH, TV, termék design, brand experience stb.)
A kreatív bemutatóban megjelenített egyes médiatípusokat meg kell nevezni, az egyértelmű beazonosítás érdekében (TV spot, rádió spot, sajtóhirdetés stb.)
Minden 60 másodpercnél rövidebb spotot/video elemet teljes egészében meg kell jeleníteni, csak az ennél hosszabbakat lehet vágással lerövidíteni úgy, hogy a zsűritag számára így is egyértelmű legyen, hogy mely elemről van szó
2. Egyes kulcsfontosságúnak tartott kreatív elemek csatolása
Miután a zsűritagok elolvasták a hatékonysági esettanulmányt és megnézték a pályaműhöz tartozó kreatív bemutatót, átnézik a nevezéshez szintén csatolt, a nevező által kulcsfontosságúnak tartott kreatív elemeket, hogy a zsűritagok külön is, közelebbről, részleteiben is áttekinthessék azokat. Erre az állóképként megjeleníthető elemek a legalkalmasabbak (pl. weboldal, nyomtatott hirdetés, dm stb.), illetve olyan elemeket érdemes itt bemutatni, amelyeket a nevező szeretné, ha a zsűritag a kreatív bemutató megtekintése után külön is szemre vételezne.
Legfeljebb 6 kép tölthető fel, de legalább 2 kép csatolandó:
.jpg formátum, nagy felbontás, max. 15 MB
Ügynökség neve vagy logója nem szerepelhet itt sem!
A zsűrizésre benyújtott kreatív bemutatót és kiemelt kulcsfontosságú elemeket promóciós célokra is felhasználhatjuk döntős vagy nyertes pályamű esetén.
Valamint kérjük
Egy a pályaműben foglaltakra jellemző kreatív imidzs kép csatolását, ami a publikus esettanulmány-szöveg illusztrációjaként szolgálhat pl. az Effie-évkönyvbe, esettanulmány-könyvtárba. Formátum, méret: jpg, max. 15 MB.
A fent megadott összes formai, időbeni, adatmennyiségi megkötések, paraméterek betartása kötelező eleme az érvényes pályázatnak! A pályázóknak az érvényes nevezéshez fentiek betartása mellett minden, az érvényes Nevezési feltételekben és Versenyszabályzatban megadott előírást is be kell tartaniuk!
Eseménynaptár
Nevezési határidők
Május 27. kedd 23:59-ig VILLÁMÁR lehetőséget biztosítunk!
I. 2025. június 13. péntek 23:59-ig
II. 2025. július 18. péntek 23:59-ig
Extra / Final 2025. augusztus 8. péntek 23:59-ig
Határidő hosszabbítás!
A nem villámáras nevezéseket július 11. helyett július 18-ig várjuk. A nevezési díj: 240,000 Ft + áfa.
Minden további nevezési feltétel változatlanul érvényes!
Főtámogató
Együttműködő partnerek:
Feliratkozás
Hírek, aktuális információk a 2025-es versenyről első kézből, elsők között.